A megmosott húst leszárítjuk, a combokat a forgónál félbevágjuk, a melleket szintén. Bevagdossuk, majd besózzuk. A sáfrányhoz hozzáadunk 3 evőkanál forró v
Vagdossuk be a húst egy éles kés segítségével és rakjuk egy tűzálló tálba. A joghurtot keverjük össze a currykrémmel. Ízesítsük sóval és borssal. A kev
Először készítsük el a páclevet. A kifacsart citromok levét dolgozzuk össze a zúzott fokhagymával, a joghurttal, a cukorral és az összevágott hagymával. Fű
Egy tálban összekeverjük az olajat, az összepréselt fokhagymát, a köményt, a koriandert, a paprikát, a kurkumát, a sót és a borsot. A csirkét felkockázzuk,
Egy jó tanács az elején. Igazán finom és jó állagú kakaspörköltet csak lábasban lehet fedő alatt főzni.A kakast feldarabolom de nem túl kis darabokra, megmo
A csirkét megfőzzük pörköltnek (lásd szegedi gulyáscsirke receptjénél) összekeverjük a tarhonyával, és együtt megpirítjuk.
A madarat megtisztítjuk, majd nyolc darabba vágjuk, és megmossuk. A zsír 2/3 részét felmelegítjük, majd megfuttatjuk a felaprított hagymát. Rátesszük az össz
A zöldséget kockára vágjuk, majd a hússal és a zellerrel együtt főzni kezdjük, annyi vízben, amenyi ellepi. A hagymát, borsot, kevés citromhéjat és a tárko
Ugrás a lap tetejére >>