A kacsahúst sózzuk, a majoránnával ízesítjük, majd éjszaka vörösborban pácoljuk. Másnap a lereszelt káposztát besózzuk, levét kinyomkodjuk. A cukrot megpi
A libát megtisztítjuk, kívül-belül megmossuk, majd sóval és a fűszerekkel ízesítjük. A hagymát és a birsalmát cikkekre vágjuk, a répákat felkarikázzuk,
A bőrt rajta hagyva a libacombokon besózzuk és lábasba tesszük. Ezután kb. 1 pohár vizet öntünk alá, 1 gerezd fokhagymát és 1 fej vöröshagymát mellé téve
A májat megtisztítjuk, pár órára a tejbe áztatjuk, majd megsütjük a zsírban. Ha már egy kevés színe lett, felöntjük vízzel, hozzáadjuk az egész borsot,
A hússzeleteket jól szórjuk meg sóval és borssal, majd hempergessük meg a lisztben. Ezután forró olajban gyorsan süssük meg mindkét oldalát. Néhány kanál o
2 teáskanál olajat forrósítsunk fel a vokban, majd öntsük bele a tojásokat és kevergetve süssük meg 2 perc alatt. Daraboljuk fel. A maradék olajat is forrósí
Egy kis edényben a csirke kivételével keverd össze a hozzávalókat. A keverék kb. egy negyedét óvatosan dugd a csirke bőre alá. Ujjaiddal simogasd meg, hogy elo
A libacombok felsőcsontját kivesszük, befűszerezzük, fóliába takarva hűtőben pihentetjük, amíg a tölteléket összedolgozzuk.
Töltelék: Az olajon megfonnya
info Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldal használatával elfogadja a cookie-k használatát.Elfogadom