A húst olajon sütni kezdjük, sózzuk, borsozzuk, a curryvel ízesítjük. A megolvasztott vajon a mandarint, ananászt és gyömbért megpároljuk, majd hozzáadjuk a
Tonhalat lecsepegtetjük. Egy fej vöröshagymát finomra vágunk és a tonhalhoz adjuk, mustárral, tojással, sóval, és kis borssal. Csirkemelleket félbevágjuk, maj
A libamellek bőrét óvatosan bevagdossuk, bőrös felével lefelé serpenyőbe tesszük, és öt percig pirítjuk, megfordítjuk és kb. húsz másodpercig a másik fel
Először a zöldségeket készítjük elő, ehhez a spárgát meghámozzuk, forrásban lévő, sós vízbe helyezzük, öt perc alatt megfőzzük, és hideg vízzel leö
A vajat, két egész tojást, egy tojás sárgáját, fűszereket, tejbe áztatott zsemlét összekeverjük, és a csirke bőre alá töltjük. Zsírral bélelt tepsibe t
A csirke tisztításakor figyeljünk arra, hogy ne szakítsuk el a bőrét, majd finoman a kezünkkel a bőr alá nyúlva elválasztjuk a bőrt a hústól. Ezután kívü
A csirkecombokat kicsontozzuk. A csirkehúst megsózzuk, és megborsozzuk. A töltelékhez a nyers, felveretlen tojást összekeverjük a reszelt sajttal, a zöldborsóva
A húst besózzuk. A tarját megpirítjuk a vajon, majd a hagymával, csirkemájjal és a kockára vágott gombával megpároljuk. A zsemlét tejbe áztatjuk, majd jól k
Ugrás a lap tetejére >>