A megtisztított kacsákat kívül-belül sózzuk, borsozzuk. A belsejükbe kakukkfüvet teszünk, kevés levest aláöntve, fóliával lefedve kb. 1 órát sütjük, kö
A tojást verjük habosra, sózzuk, borsozzuk, és ízesítsük fokhagymaporral. A húst sózzuk meg, forgassuk meg a lisztben, és a fűszeres tojásba, majd a zsemlemor
A kacsamellet megszabadítjuk az inaitól és a zsírjától, bőrét bevagdossuk, sóval, borssal ízesítjük. Forró serpenyőben mindkét felét megpirítjuk, majd ki
A sárgarépát megpucoljuk és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A hagymát felkarikázzuk, majd a répával együtt 1 ek. vajon megpároljuk, és hagyjuk kihűlni.
A
Az előre befűszerezett pulyka csíkokat kevés olajon jól meghúzatjuk.Ha ez megvan a lepirított hús csíkokat torma levélbe csomagoljuk és 40 percre 160 fokos s
A vizet és a quinoát forraljuk fel, majd vegyük kisebbre a lángot, és főzzük 15 percig. Tegyük át egy tálba, és hagyjuk hűlni. Amikor kihűlt adjuk hozzá a p
A pulykamelleket vágd vékony, hosszú csíkokra. Mindegyik szeletre tegyél bacon szalonnát, hármasával fond be, és egy-egy fél fogpiszkálóval tűzd meg a végei
Az olajat és a vajat melegítsük fel egy serpenyőben, majd a pulykát adagonként 5-8 perc alatt süssük aranyszínűre. Tegyük tálra, fedjük le és tartsuk melege
Ugrás a lap tetejére >>