A húst verjük ki, sózzuk meg, forgassuk lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába. Forró olajban süssük ki a hússzeleteket.
A húst kiklopfoljuk, bepanírozzuk (a zsemlemorzsához citromhéjat adunk), majd olajon átsütjük. Eközben a felaprózott hagymát kevés vajon-olajon megpirítjuk, m
A húst kiverjük, és megsózzuk. A gombát és a petrezselymet felaprítjuk, a sonkát vékonyra szeleteljük. A fokhagymát összezúzzuk. A húst beleforgatjuk a felv
A velőt tisztítsuk meg, és főzzük pár percig sós, ecetes vízben. Hagyjuk a lében kihűlni, majd csepegtessük le, majd amikor kihűlt vágjuk szeletekre. Sózzuk
A karajt óvatosan kiklopfoljuk és besózzuk.Jöhet a panírozás.
A húst először a lisztbe, utána a felvert tojásba , majd pedig a zsemlemorzsába forgatjuk. A
A húst kockázzuk fel, a hagymát vágjuk apróra. A vajon pirítsuk meg a húst, majd vegyük ki. A visszamaradt zsiradékon pároljuk üvegesre a hagymát, ízestísü
Keverjük össze a fűszerkeverék hozzávalóit. Készítsük elő a parazsat a grillsütőben. A steak mindkét oldalát kenjük be olajjal, és a fűszerkeverékkel. 2
A felkockázott húst olajon 10 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a felszeletelt hagymákat, és így még pároljuk néhány percig. Ekkor felöntjük a levessel, belet
Ugrás a lap tetejére >>