A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk, majd sós vízben puhára főzzük. Közben hozzáadjuk a ceruzababot is, hogy együtt főljenek meg. Eközben a tojásokból enyh
Tisztítsuk meg a halat, szálkázzuk ki, daraboljuk fel és tegyünk el egy citromot, a többit pedig facsarjuk rá. Ebbe a pácban tegyük hűtőbe 4-5 órára.
A rizs
A zöldségeket feldaraboljuk, az olívabogyót félbevágjuk, majd összeforgatjuk a tésztával. A halat kiemeljük az olajból majd összezúzzuk. Az olívaolajat, bor
Egy salátástálban összekeverjük a feldarabolt tonhalat, a felkarikázott tojást és a felcsíkozott salátát. Egy másik tálban összekeverjük az olajat, ecetet,
A tésztát főzzük meg sós vízben. Szűrjük le és tegyük hidegbe. Szárítsuk meg konyharuhán, majd adjuk hozzá a tonhalat, az articsókát, a hagymát, az olajb
A sütőt melegítsük elő 230 fokra. Tegyük egy tepsibe a hagymát, a paprikát és a paradicsomot. Locsoljuk meg balzsamecettel és 1 evőkanál olajjal. Sózzuk, bor
Sózzuk be a paradicsomot, hagyjuk 1 órát állni. Tegyük a tonhalat egy salátástálba, törjük össze villával, adjuk hozzá a paradicsomot, az olajbogyót, az új
A salátaleveleket eloszlatjuk a tányérokon, majd az összeset megszórjuk a villával összetört tonhallal. A hagymát felkarikázzuk, majd ezt is a tálakra tesszük
Ugrás a lap tetejére >>