A sütőt állítsuk grillfokozatra. A paprikát vágjuk negyedekre, vegyük ki a magházat, vágjuk le a szárát, és tegyük héjjal felfelé a sütőbe, 15 cm távols
Verjük fel a tojást a tejjel. sóval és a reszelt szerecsendióval. Keverjük bele a metélőhagymát. Kenjünk ki egy edényt és öntsük bele a tojásos keveréket.
Fogjunk egy tálat, tegyük bele a két megpucolt tojást. Nyomjuk őket szét villával, és keverjük hozzá a többi hozzávalót is. Mikor már simára kevertük hozz
Törjük össze a fokhagymánkat, és tegyük egy tálba. Öntsük rá az olajat, és hagyjuk pár percig állni. Vegyük ki a fokhagymát (eldobhatjuk), és rakjuk bele
A hozzávalókat tegyük mind egy tálba, és keverjük simára. A kapott öntetet öntsük a salátánkra, és dolgozzuk jó alaposan össze vele.
Formáljunk golyókat a húsból, és tegyük forrásban lévő vízbe. Főzzük 7 percig, és hagyjuk kihűlni.
Szeleteljük fel a tojásokat, a zöldhagymát és a ret
Az ananászt hosszában kettévágjuk, húsát kiszedjük, majd a dinnyével és őszibarackkal együtt felkockázzuk. A banánt felkarikázzuk, a cseresznyét vagy meggy
A tonhalat felkockázzuk, majd egy lábosba három deci ecetes-sós-cukros vizet töltünk, ebbe tesszük a halakat, felforraljuk, majd még kb. három percig főzzük, e
Ugrás a lap tetejére >>