Megmosott salátát hagyjuk jól lecsepegni. Az uborkát hámozás nélkül, vékonyan szeletelve megfűszerezzük és a marinírozott fejes salátába keverjük, és le
Paradicsomot hasábokra vágjuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, szeletekre vágott uborkát, fűszerezzük, majd leöntjük olajjal és összekeverjük.
Meghámozott és kibelezett tököt durvára reszeljük. Uborkát vékony szeletekre vágjuk és a meghámozott hagymát ledaráljuk, majd mindegyiket a salátába keverj
Meghámozott és kibelezett tökös durvára reszeljük. Uborkát megmossuk, majd azt is lereszeljük és sok kaprot valamint összevágott metélőhagymát adunk hozzá.
A virslit főzzük meg. 1,5 dl vizet keverjünk össze az ecettel, a cukorral, fekete borssal és a mustárral. A hagymát vágjuk fel apró kockákra, és sózzuk meg. A
Megmosott salátauborkát hámozás nélkül felkockázzuk vagy félkarikára gyaluljuk, majd ráöntjük az elkészített salátalevet, amibe sót, kaprot és metélőha
Az uborkát hámozzuk meg, és gyaluljuk le. Sózzuk be, és hagyjuk fél órát állni. Nyomkodjuk ki, és tegyük a salátalébe, adjuk hozzá a fokhagymát. Tálalás
Megmosott uborkát hámozás nélkül fél karikára, a paradicsomokat hasábokra vágjuk, a narancsot vagy őszibarackot felkockázzuk. Egymással összekeverjük és a
Ugrás a lap tetejére >>