A paprikát, paradicsomot, retket és az uborkát felkockázzuk, majd a leforrázott kukoricával együtt egy salátás tálba tesszük. A sajtot csíkokra vágjuk, és e
Felkarikázzuk a hagymát, a hámozott uborkát , paprikát, majd besózzuk, és 10 percig állni hagyjuk. Az olajat kikeverjük a citromlével és borssal, ráöntjük a
A meggyet megmossuk, majd 10 dkg-ot kimagozunk, és a citrommal együtt felaprítjuk. Utána összekeverjük a sajttal.
A salátát szétszedjük, megmossuk, majd leszá
A konzervkukoricát levétől lecsöpögtetjük vagy a gyorsfagyasztott kukoricát megfőzzük. Keverőedénybe tesszük, szűrt citromlével, sóval, porcukorral ízesí
A sajtot vékony csíkokra vágjuk. A tojásokat keményre főzzük, megtisztítjuk, majd cikkekre vágjuk. A hagymát finomra aprítjuk. A petrezselymet felaprítjuk és
A sajtot kis kockákra vágjuk, keverőedénybe tesszük, és hozzáadjuk az elmorzsolt tehéntúrót. Hozzáadjuk a feldarabolt gyümölcsöket (lehet mirelit vagy konze
Egy tálban elkeverjük a felcsíkozott párizsit, sajtot és uborkát a felaprózott metélőhagymával. Egy másik tálban összekeverjük az ecetet, a mustárt, az ola
A hagymát, a babot és a paradicsomot keverjük össze. Sózzuk- borsozzuk és öntsük rá az olajat. Fóliával fedjük le, majd tegyük 20 percre a hűtőbe.
Ugrás a lap tetejére >>