Melegítsük fel a grillserpenyőt. A hagymát kenegessük meg 1 evőkanál olajjal, sózzuk, borsozzuk. Mindkét oldalát puhítsuk meg a serpenyőben 2 perc alatt. A ma
A kolbász süssük meg egy serpenyőben, kb. 10 percig. Hagyjuk kihűlni. A spárgát főzzük meg sós vízben 3-5 perc alatt puhára. Öntsük le róla a vizet, és ha
A sajtot és a paradicsomot kis kockákra vágjuk, majd összeforgatjuk a tésztával, sóval, bazsalikommal és fokhagymával. Meghintjuk olajjal.
Hidegen tálaljuk.
Az articsókát 30 percig áztassuk hideg vízben, csepegtessük le, nyissuk ki a filéket, és vegyük ki a szálkákat. A tojásokat főzzük meg, pucoljuk meg ,majd v
A bulgurt egy tál sós meleg vízben 20 percen át áztatjuk, majd leszűrjük. Egy tálba összekeverjük a búzát a petrezselyemmel, a mentával, a paradicsommal, az
Egy tálban elkeverjük az olajat és a citromlevet, majd sózzuk, borsozzuk. Az avokádót kimagozzuk, felszeleteljük, a barackot kimagozzuk és elfelezzük, majd minde
A dinnyét felszeleteljük, kimagozzuk, majd 2-3 cm híján levágjuk a héjukat. A szeletekre rátesszük a sonkaszeleteket, majd megborsozzuk őket. Végül ízlés sze
Meghámozott és magtalanított dinnyét kockára vágjuk, narancs levével marinírozzuk és belekeverjük a lereszelt és megcukrozott almát. Mazsolát vízben kissé
Ugrás a lap tetejére >>