A húst feldaraboljuk, majd a többi hozzávalóból készült páclében 3-4 órát pácoljuk. Ezután nyársra tűzzük, majd grillen készre sütjük, és ízlés szer
A húst kissé kiklopfoljuk, majd egy kivajazott jénaiba tesszük. Befedjük a vékonyan felszelelt naranccsal, borssal, kakukkfűvel ízesítjük. Előmelegített süt
A húst sózzuk, borsozzuk, majd vajban megsütjük. A tejfölbe keverjük a sajtot, majd a húsra kenjük, és így 10 percre sütőbe tesszük.
Keverjük össze a vörösbort, a vöröshagymát, a sárgarépát, a fokhagymát, a kakukkfüvet, a babérlevelet, a petrezselymet, a borsot és a borókabogyót. 24 ór
A felcsíkozott húst olajban megpirítjuk, majd hozzáadjuk a szójacsírát. 1-2 perccel később felöntjük a borral, a tejszínnel és a szósszal, majd jól összef
Irdaljuk be a megtisztított hússzeleteket.
Tegyük turmixgépbe az olajbogyót, a szardellát, a tonhalat, a fokhagymát és az olívaolajat. Fűszerezzük sóval, val
A megtisztított, átmosott, valamint lecsöpögtetett vesepecsenyére facsarjuk rá a citromot és kenjük be az olajjal. Fűszerezzük sóval, valamint borssal és hagy
Fűszerezzük sóval, valamint borssal a húst, ezután a zsíron enyhén pirítsuk meg mindkét oldalát. Helyezzünk rá fedőt és takarékon pároljuk 1 órán át. F
Ugrás a lap tetejére >>