A hagymát felaprítjuk, vajat forrósítunk, és megpirítjuk rajta. A karfiolt rózsáira szedjük, a halat feldaraboljuk, és mindkettőt a hagymához adjuk. Belekever
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Vágjuk le a paradicsomok tetejét, és kaparjuk ki a húsukat. Sózzuk meg, majd állítsuk fejjel lefelé, hogy kicsöpöghessen.
A rizst puhára főzzük, sózzuk, borsozzuk, majd kevés ecettel ízesítjük. A póré zöld részét 15 cm-es darabokra felvágjuk, 5 percig forró vízben puhítjuk,
A lazacot, s krémsajtot, a citromlevet, a kapribogyót és a kaprot keverjük simára egy robotgépben. Ízesítsük sóval és borssal.
Tegyük a mártogatót kis tá
Egy lábosba tesszük a szétmorzsolt halat, és hozzákeverünk annyi tejszínt, hogy krémes állaga legyen, valamint a vodkát, a borsot és a felaprózott kaprot. A b
Tegyük a turmixgépbe a halat, a joghurtot, a feketeborsot és ízlés szerinti citromlevet, majd az egészet mixeljük simára. A kenyérszeletek pirítsuk meg, aztán
Tegyük a turmixgépbe a halat, a joghurtot, a feketeborsot és ízlés szerinti citromlevet, majd az egészet mixeljük simára. A bagettszeleteket pirítsuk meg, majd k
Tegyük a turmixgépbe a halat, a joghurtot, a feketeborsot és ízlés szerinti citromlevet, majd az egészet mixeljük simára. A kenyérszeletek szélét vágjuk le, m
Ugrás a lap tetejére >>