A gombát megtisztítjuk, majd rálocsoljuk a vajat, és sóval, borssal ízesítjük. 2 órát állni hagyjuk, majd grillroston 10 percig sütjük. Citromlével és kapr
A sajtot és a kimagozott dinnyehúst egyforma kockákra felvágjuk, majd fogpiszkáló segítségével összetűzzük őket. Egy szép tálra rakjuk őket, meglocsoljuk
Öblítsük le forró vízzel a szőlőleveleket, és fektessük konyharuhára. Főzzük meg a rizst. Az vöröshagymát és a fokhagymát aprítsuk fel, és egy serpeny
A ricotta sajtot, a kaprot és a joghurtot egy edényben alaposan összekeverjük.
A lepényre kanalazzuk a mustárt és egyenletesen oszlassuk szét, majd helyezzük r
Készítsük elő a parazsat a grillsütőben. Verjük vékonyra a csirkemellet, majd minkét oldalát kenjük be olajjal, szórjuk meg csilivel, sóval és borssal. Süs
A fügékre teszünk egy-egy babérlevelet és kakukkfűágat, majd betekerjük őket a sonkákba. Összetűzzük, bekenjük olajjal, majd készre grillezzük. Végül s
Melegítsük fel a grillserpenyőt. A kenyerek oldalait spricceljük meg 1 evőkanálnyi olajjal, és dörzsöljük be fokhagymával. Süssük oldalanként 2 percig, majd
Egy edényben forraljuk fel a vizet a sóval, majd öntsük bele a kukoricadarát. Addig főzzük így, míg megdagad, majd öntsük egy tálcára 2 cm vastagon terítsü
Ugrás a lap tetejére >>