A hagymák tetejét 2 cm mélyen bevágjuk, majd alufóliára tesszük. Ráfolyatjuk az olajat, sózzuk, borsozzuk, a rozmaringgal ízesítjük. Ezután az alufóliába c
Egy serpenyőben kevés olajon pirítsuk meg a hagymát és a csilit, szórjuk meg a kakukkfűvel és a sóval. Belekeverjük a paradicsomokat is, és utánfűszerezzük
Öblítsük le forró vízzel a szőlőleveleket, és fektessük konyharuhára. Főzzük meg a rizst. Az vöröshagymát és a fokhagymát aprítsuk fel, és egy serpeny
Egy serpenyőben pirítsuk meg a fokhagymát kevés olajon, majd szórjuk bele a gombát is. Alaposan rázogassuk össze. Egy tálban keverjük össze a paradicsompürét
A tojásokst pucoljuk meg, és hosszában vágjuk félbe. A sárgáját vegyük ki. A csirkemellet főzzük meg, és hagyjuk kihűlni. Robotkpben keverjük össze a húst
A csirkét megmossuk, csíkokra vágjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk curryvel. A vajat felhevítjük, és megpirítjuk benne a húscsíkokat. 5-8 percig pirítjuk, ma
A lisztet tegyük tálba, a közepében készítsünk egy mélyedést, öntsük bele a vizet és az olajat, majd dolgozzuk össze. 1 órát hagyjuk állni.
Pác:
kever
A tojásokat főzzük meg, és pucoljuk meg, majd vágjuk hosszéban félbe. A sárgákat vegyük ki. A garnélákat vágjuk össze, majd keverjük össze a mustárral, a
Ugrás a lap tetejére >>