Fogunk egy tálat, beletesszük a lisztet, majd hozzáadjuk a sütőport, a tojást, a zsírt és a cukrot. Az egészet alaposan összegyúrjuk, majd kinyújtjuk és egy
A krumplit héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és összetörjük. Hozzákeverjük a lisztet, a tejet, a tojást, az összepréselt fokhagymát, majd sózzuk, borsoz
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, sütőporral és a tejföllel. Hozzádjuk a réteslisztet és a citrom reszelt héját. Végül beleforgatjuk a tojás habj
A piteformát vajazzuk ki, és béleljük ki a tésztával. Villával szurkáljuk meg. A citromokat mossuk meg, facsarjuk ki a levüket. a citrom héját reszeljük le,
A kinyújtott tésztát hullámos szélű piteformába helyezzük, majd 190 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük. A csirkehúslevesben 8 percig főzzük a h
A hagymát vágjuk apróra, és pároljuk puhára. Szórjunk rá 2 ek. curryt, tegyük bele a halat, és pirítsuk 5 percig. Vágjuk le a kenyerek héját, és robotgépb
A tejben megfuttatjuk az élesztőt, beletesszük a cukrot, sót és amennyi lisztet felvesz. Lágy tésztát dagasztunk, letakarjuk, és addig kelesztjük, amíg jól fe
A pite elkészítése a tészta elkészítésével kezdődik. A lisztből, sóból, 1 tojásból és a vajból lágy tésztát készítünk, amit 1-2 órára hűtőbe tes
Ugrás a lap tetejére >>