A hagymát vágjuk apróra, és pároljuk puhára egy kevés olajon. Tegyünk rá a 2 ek. köményt, és a köménymagot, és a cukkinit. Pirítsuk 5 percig. Vágjuk le a
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Keverjük össze a tojást, a ricottát, a sót és a borsot. Adjuk hozzá a kakukkfüvet és a bazsalikomot. A tésztát nyújtsuk
A hagymát vágjuk apróra, és pároljuk puhára. Szórjunk rá 2 ek. curryt, tegyük bele a húst, és pirítsuk 5 percig. Vágjuk le a kenyerek héját, és robotgépb
A hagymát vágjuk apróra, és pároljuk puhára. Szórjunk rá 2 ek. curryt, tegyük bele a húst, és pirítsuk 5 percig. Vágjuk le a kenyerek héját, és robotgépb
A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk, majd negyed órára hűtőbe tesszük. Ezután kinyújtjuk, egy előkészített formába tesszük, és kb. negyed óra al
A csirkedarabokat, a majonézt és az édes csiliszószt keverjük össze. A lepényt terítsük ki, osszuk el rajta a csirkés keveréket, az uborkát, a paradicsomot é
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Keverjük össze a tojást, a tejet és a tejfölt. Adjuk hozzá a mustárt, az édesköméynt, a fehérbort, a kakukkfüvet, és a
Magozzuk ki a szilvát és dolgozzuk össze a teával, az armagnaccal és hagyjuk állni egy órán át.
A lisztet dolgozzuk össze a porcukorral, a tojással és a tej
Ugrás a lap tetejére >>