Leveskockás vízben megfőzöm a tésztát. Míg fő a tészta, addig a tököt háromfelé vágom. A szárhoz közelebbi részét félreteszem, és a többi részét pe
A tésztához összegyúrjuk a lisztet a vajjal, a vízzel és a cukorral, majd az egészet kinyújtjuk, és egy kerek formába tesszük. A felesleget levágjuk a szélé
A liszthez hozzáadjuk a sót és a szétmorzsolt vajat és hideg víz hozzáadásával tésztát készítünk belőle. Letakarva 30 percig hűtőbe helyezzük. Amíg a t
Fogunk egy tálat, beletesszük a cukrot, majd hozzákeverjük a tojások sárgáját és a z előre megsütött, majd összetört krumplit. Ezután felverjük a tojások
Felmelegítjük a szendvicssütőt. Vágjuk félbe a tésztát, borítsuk be szalámival, articsókával, reszelt sajttal és a rukkolával. sózzuk, borsozzuk. Tegyük r
Vágjuk két egyenlőtlen részre a tésztát, majd a nagyobbikat nyújtsuk ki és béleljünk ki vele egy kivajazott sütőformát. Erre rétegezzünk felkarikázott kru
A lisztből, a hideg vajból, a sóból és a 2 ek. hideg vízből lágy tésztát gyúrunk, majd hűtőben pihentetjük megközelítőleg fél órát. Amikor ez megtört
A krumplit meghámozzuk, megmossuk, lereszeljük, majd hozzáadjuk a paradicsomos halat levével együtt, a felvert tojást, és a fűszerekkel ízesítjük. Legutoljára
Ugrás a lap tetejére >>