Tojások sárgáját kikeverjük 80 g cukorral, hozzáöntjük a vajjal együtt felmelegített tejet. Beleáztatjuk a szeletelt zsemlét. Ha magukba szívták a tejet, va
A lisztekhez keverjük a magvakat, a sót, az élesztőt, és annyi meleg vizet, hogy könnyen gyúrható legyen. Rálocsoljuk az olajat, kétszeresére kelesztjük, majd
A tésztát a megfelelő módon kifőzzük és leszűrjük.
A darált húst dolgozzuk össze a sóval, a borssal és a szerecsendióval. Képezzünk belőle kis golyóka
Kevés zsiradékon hervaszd meg a finomra vágott vöröshagymát.
A felkockázott burgonyát dobd rá és néhány percig párold őket együtt. Pirospaprikával hints
A savanyú káposzta levét kinyomkodjuk, majd 5 deka zsíron megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, majd felöntjük 2,5 deci vízzel és lefedve
Csirke bőrét fellazítjuk. Töltelékhez a vízbe áztatott, kicsavart zsemlét a kemény tojással és a kolbásszal együtt megdaráljuk, összekeverjük a kenőmája
Leöntjük a kiflit 100 g cukorral és vaníliával felforralt tejjel. Megszórjuk darált mákkal és reszelt citromhéjjal elvegyített 100 g cukorral, és forró süt
Vízben a csontot fél órán át főzzük. Zöldséget a zsírban megpároljuk, megszórjuk liszttel, felengedjük a levessel, fűszerezzük és készre főzzük.
Megf
Ugrás a lap tetejére >>