A felkockázott húst olajon megpirítjuk, majd felöntjük 7 deci vízzel és az ecettel. Hozzáadjuk a pürét, a köményt, a fahéjat, sózzuk, borsozzuk. A hagymáka
A folyamat ugyan az, mint a szegedi gulyásnál, annyi kivétellel, hogy a levesbe felaprított kelkáposztát is főzünk.
A húst vágjuk ujjnyi szeletekre, majd hempergessük meg a lisztes, kakukkfüves, borsos keverékben. Olajon mindkét oldalát jól süssük át.
Ezután a húsnak a vi
Öntsük fel a rizst bőségesen vízzel, hagyjuk benne 2 órára, majd szűrjük le.
A darált húsokat jól dolgozzuk össze az összevágott vöröshagymával, a zúz
A tésztát megfőzzük, eközben a kolbászt felkarikázzuk, majd a hagymával együtt megpirítjuk. Ehhez adjuk hozzá a felszeletelt paradicsomot, majd bort öntünk a
A húst olajban elősütjük, majd félretesszük. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a felszeletelt hagymát, közben a répát és a krumplit felkockázzuk. Ezut
A felaprózott hagymát olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, rálocsolunk 2-3 kanál vizet, és puhára pároljuk. Eközben a tésztát is kifőzzük, majd öss
A húst kikloffoljuk, megfűszerezzük, eközben a hagymát felkarikázzuk, és lisztbe panírozzuk. A hagymát zsírban megpirítjuk, majd a húst is. Zsiradékkal kent
Ugrás a lap tetejére >>