A karfiolt keverjük össze a magos mustárral és a pirított mogyoróval.
Előkészület: 10 perc, főzési idő: 10 perc.
A hagymát vágjuk kockára. Sózzuk meg, és hagyjuk 15 percig állni. Öntsük a kukoricát a levével együtt a salátástálba. Adjuk hozzá a mogyorót és a hagymá
A burgonyát megfőzzük, majd héját lehúzzuk, és felkarikázzuk.
A zellert felkockázzuk, majd szintén megfőzzük. A tonhalat leszűrjük, kisebb darabokra szedj
Tedd a mozzarellát egy szűrőkanálba, csepegtesd le, majd a finomra aprított zöld fűszerekben hengergesd bele. A tiszta salátát tépkedd össze, add hozzá a cikk
Szeleteljük fel a mozzarellát. A paradicsomokat metszük be, és tegyük közéjük a sajtszeleteket. Vonjuk be pesztóval, és locsoljuk meg olívaolajjal.
Előkész
Az ananász szűrjük le, és vágjuk apróra. A tejfölbe keverjük bele a finomra vágott hagymát, a mustárt, csipetnyi sót és borsot. Ízesítsük citromlével, é
A megtisztított avokádót és uborkát egyforma szeletekre vágjuk, majd a paradicsomot felkarikázzuk. A bazsalikomot felaprítjuk, de 4-et félreteszünk a díszíté
A kétféle káposztát és az újhagymát összeforgatjuk. Az ecetet, a majonézt, a mustárt összekeverjük, és a hagymás káposztára öntjük, majd jól átkeverj
Ugrás a lap tetejére >>