Tisztítsuk meg a káposztát a kemény torzsájuktól, vágjuk négybe és utána csíkokra. Mossuk meg a káposztát, tegyük egy lábasba a többi hozzávalóval együ
Verjük fel a tojásokat a cukorral, sóval és vaníliával. Adjuk hozzá kevergetés mellett a tejet. Töltsük a keveréket a kis lábasba és tegyük egy mélyebb lá
Mossuk meg a durbincsokat és helyezzük őket egy tepsire. Pároljuk meg olajban a hagymát, adjuk hozzá a lehéjazott és átpasszírozott paradicsomot, fokhagymát, p
Vágjuk apróra a füveket és a hagymát. Gyúrjuk össze az apróra vágott zöldségféléket a kinyomkodott kenyérbelet, vörös kaviárt és 3 kanál lisztet, míg
Keverjük össze a lisztet a sóval és a borssal. Mossuk meg a márnákat, locsoljuk meg citromlével, lisztezzük és süssük ki őket. Forrósítsunk fel olajat, adju
Passzírozzuk át a vörös kaviárt, krumplikat és a hagymát, és addig dolgozzuk, amíg krémszerű nem lesz. Adjunk hozzá olajat és citromot. Díszítsük olívaol
Egy tálban keverjük össze az olajat, a fokhagymát és a borsot. A pitákat vágjuk rudacskákra, majd grillsütőn pirítsuk meg az egyik felüket. Fordítsuk meg, ke
Egy tálban keverjük össze az olajat, a fokhagymát és a borsot. A pitákat vágjuk rudacskákra, majd grillsütőn pirítsuk meg az egyik felüket. Fordítsuk meg, ke
Ugrás a lap tetejére >>