Az étel elkészítését a páclével kezdjük, melyhez az alapanyagokat egy turmixgép segítségével összekeverjük, majd ebben a lében többször átforgatjuk a bárányhúst, ezután megközelítőleg 4-8 órán át pácolódni hagyjuk. Amikor a hús már megpácolódott, keverjük össze a
szezámmagot a fekete köménnyel és ebbe hempergessük bele a bárányhúst, majd 220 fokra előmelegített sütőben ízlésünknek megfelelően közepesen vagy jól átsütjük.
Amíg a hús sül, készítsük el a
salátát. A megtisztított vegyes
salátát, a
spenótot és a
mogyoróhagymát tegyük egy tálba, erre fogjuk ráönteni a
salátaöntetet, amelyet a következők szerint készítünk el: az olajat, az
ecetet, egy kevéske szezámolajat a
sóval, és a
borssal sűrűre keverjük. Az elkészített öntetes
salátát tányérokra tálaljuk, majd mindegyikre 2 szelet húst helyezünk. Amennyiben nem sikerül fekete
köményt beszereznünk, abban az esetben
szezámmaggal helyettesíthetjük.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>