A halat becsomagoljuk, 30 percre lefagyasztjuk, és átlósan felvágjuk. Tányérokon szétosztjuk, a reszelt sárgarépát, a retket és a mizunaleveleket rátesszük.
A halat vékony, ujjnyi darabokra vágjuk. Egy norilapot, levelével lefelé, a szusigyékényre fektetünk. A szusirizst elsimítjuk rajta, úgy, hogy a szélén 2,5 cm
A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A halsteaket a citromlével meglocsoljuk, sóval és fehér borssal ízesítjük. A vajat megmelegítjük, a halsteaket meghemperge
Az olajat egy lábosban megforrósítjuk, és a hagymát 4-6 perc alatt aranyszínűre futtatjuk benne. A fokhagymát és a jalapenot beletesszük, és még 1 percig pir
Az olajat egy lábosban megforrósítjuk, és a hagymát 4-6 perc alatt aranyszínűre futtatjuk benne. A fokhagymát és a jalapenot beletesszük, és még 1 percig pir
A halat megtisztítjuk, lebőrözzük, kiszálkázzuk, 8 részre szeleteljük, bedörzsöljük sóval és 2 percig sütjük.
A hagymát a vajon üvegesre pároljuk, majd
A halat felolvasztjuk, majd megmossuk, és lisztbe forgatjuk. Lábosban olajat melegítünk, megpirítjuk rajta a fokhagymát, majd kivesszük, az olajhoz adjuk a petrezs
A halat 24 órára beáztatjuk, és kétszer lecseréljük a vizét. A vizet leöntjük róla, feldaraboljuk, és kiszálkázzuk. A fokhagymát vastag szeletekre vágjuk,
Ugrás a lap tetejére >>