Joghurtos sajt:
Edény főlé helyezünk egy szitát, amelybe finomszövésű anyagot helyezünk. Ebbe beleöntjük a joghurtot, lefedjük és fél napig hűtött helyen
A felszeletelt borjúmájat 4 dkg vajban gyengén átsütjük, majd finomra daráljuk. 5 dkg vajból és 7 dkg lisztből vajas rántást készítünk, de pirítás előtt
A tejet a túróval felfőzzük, majd az egészet szitán áttörjük egy másik edénybe. Sóval, vajjal elkeverjük, és addig melegítjük, míg nyúlós krém lesz. T
A brie sajtból és a szőlőből 1-1 darabot fogpiszkálóra tűzünk. A falatokat megszórjuk a borssal, és egy tálra sorakoztatjuk. Igen ízletes és gyorsan elkész
Forraljunk vizet és ezzel öntsük fel a tört búzát (bulgurt) körülbelül 2 centiméterig. 20 perig hagyjuk benne. Ezalatt grillezzük a sárga paprikát kormosra.
A Camembert sajtokat 3 egyenlő korongra vágjuk, majd megszórjuk mindegyiket durvára őrölt dióval. Rátesszük egy almakarikát a sajtkorongra, majd újra sajt, di
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, kinyújtjuk, majd háromszögeket vágunk belöle. Tegyük őket sütőpapíros tepsibe, kenjük meg a tetejét felvert tojással,
A kimagozott, felszeletelt cseresznyepaprikát kevés jéggel összeturmixoljuk, közben egy lábosba öntjük az ecetet, a citromlevet, az ásványvizet és a cukrot, é
Ugrás a lap tetejére >>