Egy tálban a liszthez keverjük a borsot, a köményt és a pirospaprikát. A halakat ebben megforgatjuk, majd forró olajban kisebb adagokban aranybarnára sütjük. Ez
Először a töltelékeket készítjük el, ehhez mindegyik töltelék hozzávalóit külön-külön tálban alaposan összekeverjük. Ezután a paprikákat lecsöpögtet
Első lépésként a kemény tojást meghámozzuk és félbevágjuk. Majd egy pálcára szúrjuk a fél tojást, 1 szál spárgát, 1 főtt garnélát és egy olajbogyót
Első lépésként egy pácára szúrjuk a kocka horgászhalat, egy egész koktélparadicsomot, egy langusztinát és egy kocka zöldpaprikát. Majd megsózzuk és olajon
Felszúrjuk a műanyag vagy fém pálcára az olajbogyót, uborkát, szardellagyűrűt és a tonhalat. Mindegyikből egyet. Végül a nyársakat meglocsoljuk vinaigrette-
Egy serpenyőbe tesszük a felvágott csiliket és az olajat, majd addig pirítjuk, amíg sisteregni kezdenek, ekkor hozzákeverjük a csiliport is, és az egészet félr
A hagymát és két fokhagymát az olívaolajon megpároljuk, majd hozzáadjuk az elfelezett kolbászokat, és néhány perc után a babot is. Sózzuk, borsozzuk, majd a
A babot éjszakára beáztatjuk, másnap pedig a hagymával együtt lábosba tesszük. Felöntjük vízzel, majd forrástól számított másfél órát főzzük, hogy te
Ugrás a lap tetejére >>