Egy grillsütőben pirítsuk meg 4 kenyér mindkét oldalát és a másik négy kenyérnek csak az egyik felét.
Vajazzuk meg azokat a szeleteket, melyeknek mindkét ol
Egy tálban a húshoz keverjük felaprózott petrezselymet, a joghurtot, a mustárt és a sót, majd fasírtokat csinálunk belőle. A felaprózott hagymát olajon megpi
A piros paprikákat kettévágjuk, magját kiszedjük, olajat kenünk rá, majd 10-15 percig grillezük. Amikor héja már fekete, kivesszük, nedves konyharuhát teszün
A gombák fejét megpucoljuk, vajat hevítünk és megpároljuk benne, majd kiszedjük. A szárát felszeleteljük, majd szintén megpároljuk, és megfűszerezzük. A to
A gombát felszeleteljük, a hagymát felaprítjuk, és az olajon megpirítjuk.
A besamelhez a vajat megolvasztjuk, habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és a
A felszeletelt gombát vajon megpároljuk, majd sózzuk, borsozzuk. Eközben a kenyérszeleteket megpirítjuk, majd rárakjuk a gombát. Kevés citromlevet csepegtetünk
A kenyérszeleteket megvajazzuk. A húst és a gyümölcsöket nagyon vékony szeletekre vágjuk, majd a kenyérre tesszük. Reszelt sajtot szórunk rá.
Ízlés szerint
Hagymát finomra kockázzuk vagy csíkokra vágjuk, rátesszük a kenyérre, Worcester-szósszal ízesítjük és apróra vágott petrezselyemmel szórjuk meg.
Ugrás a lap tetejére >>