Első lépésként elkészítjük a pitetésztát, ami a következőképpen történik: a
lisztből, a
vajból,
sóból és a
cukorból lágy tésztát gyúrunk, hűtőben pihentetjük kb. 30 percig. Ezután kinyújtjuk, majd egy tortaformába helyezzük, de úgy, hogy a formánk oldalán is legyen tészta, majd az alját villával megszurkáljuk és 250 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.
Ezalatt elkészítjük a tölteléket. Serpenyőben kisütjük a feldarabolt
szalonnát, majd kiszedjük a zsiradékból. Ebben a
zsírban megsütjük a felkarikázott póré
hagymát addig, amíg puha nem lesz. A megsült póré
hagymát
sózzuk,
borsozzuk, majd kihűtjük. Miután kihűlt, a túrót összekeverjük a
tojással, a fűszernövényekkel, a megsült póré
hagymával és a sült
szalonnával, majd az egészet az előzőleg kisütött pitetésztába helyezzük. Ezután a megtöltött tésztánkat 220 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>