Elkészítési idő: kb 1 óra
Energiatartalom: 395 kcal/1651 kj adagonként
A
paradicsomot vágjuk be a te
tején, aztán forrázzuk le, így már könnyen le tudjuk majd húzni a bőrét. A
paradicsom húsát pedig kockázzuk fel. A csili
paprikából távolítsuk el a magokat, és a szárát, a
paprika húsát pedig aprózzuk fel. A leveszöldségeket mossuk meg alaposan, és aprózzuk fel valamennyit. A kakukkfüvet és a
rozmaringot mossuk meg, majd csipkedjük le a leveleit az ágakról. A
hagymákat (
fokhagyma, vörös
hagyma) pucoljuk meg, majd aprózzuk fel azokat is.
A garnélákat mossuk meg és a bélhúrt távolítsuk el belőle. A halfiléket szintén mossuk meg, és daraboljuk fel őket. A kagylót szintén mossuk meg. A halfilékre csepegtessünk egy kis
citromlevet, így hagyjuk állni.
Az olajat egy lábasban hevítsük fel, majd rakjuk bele a leveszöldséget, és a
hagymákat. Ezt 5 percig kevergessük, amíg valamennyi üveges nem lesz. Aztán adjuk hozzá a felaprózott csili
paprikát, a fűszernövényeket és a
paradicsomot is. Ezt kevergessük egy percen át, amíg el nem kezdenek pirosodni a hozzávalók. Aztán öntsünk rá 150 ml vizet, és a
fehérbort is. Így főzzük tovább negyed órán át, miközben ízesíthetjük
cukorral,
sóval és
borssal.
Végül adjuk hozzá a halakat, a garnélát és a kagylókat is. A lábast fedjük be, és 8-9 percen át főzzük tovább.
sóval továbbra is ízesíthetjük.
Jó étvágyat.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>