Kapcsoljuk be a sütőt és melegítsük elő 140-160 fokra.
lazacfiléket ízlés szerint
sóval és
borssal fűszerezzük, majd olajozott alufóliába csomagoljuk be. A csomagokat helyezzük az előmelegített sütőbe és kb. 10 percig hagyjuk párolódni. A fólia levételének figyeljünk arra, hogy a keletkező levet fogjuk fel, majd a halat hagyjuk kihűlni. Fogjunk 4 tűzálló sütőformát vagy csészét és műanyag fóliával béleljük ki.
A
zselatint áztassuk be hideg
vízbe és a kaprot öblítsük le, minden kibélelt forma aljára tegyünk egy ágat, a maradékot pedig aprótsuk fel. A
kaporra 1-1 db füstölt
lazacot fektessünk. A kihűlt
lazacfilét vágjuk fel apró kockákra. Keverjük össze a
tejszínnel, a
majonézzel, a hal főzőlevével, a maradék apróra vágott
kaporral és a
citromlével. Ebbe forgassuk bele a garnélát. A
zselatint alaposan nyomkodjuk ki és fogjunk egy lábast, abban alacsony hőfokon oldjuk fel. Ezután ezt is adjuk a halas keverékhez. A masszánkat fűszerezzünk
sóval,
borssal és a sütőformákba a
lazac te
tejére oszlassuk el, majd a fólia kilógó részeivel takargassuk be őket. Eztuán tegyük hűtőbe mind a 4 formát és egy éjszakára hagyjuk megszilárdulni. Tálaláskor borítsuk ki a tálkákat, a tetjét
kaporral díszíthetjük.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>