A
krumplit
sós
vízben megfőzzük, majd összenyomjuk,
sózzuk,
borsozzuk. Eközben egy jénait ki
vajazunk, beleszórjuk a felaprózott
mogyoróhagyma felét, majd rátesszük a halat. Meglocsoljuk őket a borral és a halalaplével, majd
sózzuk,
borsozzuk őket. A szőlőt negyed órát forraljuk, majd meghámozzuk. A
tojásfehérjéket felverjük, majd belekeverjük a
burgonyába. Egy serpenyőbe zsiradékot teszünk, majd a közepébe rakunk egy 8 cm átmérőjű kiszúró formát, és ebbe teszünk fél cm magasan a
burgonyamasszából. Ezt egymás után többször megismételjük, majd megsütjük őket. A megmaradt
mogyoróhagymát, a szőlő héját bort és levest egy lábosba tesszük, és 20 percig főzzük. Eközben a halat is megsütjük. A szőlős mártásba keverjük a
tejszínt, majd az egészet átpasszírozzuk. A megmaradt mártásba öntjük a halalaplevet, majd a szőlőszemeket is beletesszük. Végül a
burgonyapogácsákat, a halat és a mártást együtt kínáljuk.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>