Elkészítési idő: kb 1 óra sütéssel együtt
Energiatartalom: 308 kcal/1292 kj adagonként
A sütőt melegítsük elő 175 fokra, légkeverés esetén 155 fok is elegendő. A halfiléket alaposan
sózzuk be, majd daraboljuk fel. A póré
hagymát szintén tisztítsuk meg, majd karikázzuk fel. A
sárgarépát és a
burgonyát pedig pucolás után szeleteljük fel.
Vegyünk elő egy tűzálló tálat, és kenjük ki. Majd rétegesen töltsük fel
burgonyával, répával,
hagymával és a hallal. Ha elkészült a rakás öntsük rá az összes bort, és csorgassunk rá két evőkanálnyi olajat is. A kaprot mosás után aprózzuk fel, majd
sóval és
borssal együtt szórjuk a rakásra, így ízesíthetjük. Végül tegyük be a sütőbe, ahol körül belül 35 perc alatt elkészül a rakott hal. Miközben sül az étel a
paradicsompürét összekeverhetjük a
tejföllel, így készítve mártást, melyet az étel mellé köretként tálalhatunk.
Jó étvágyat.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>