50 g marcipánt összegyúrjuk a
cukorral, 3
tojássárgájával, 3 evőkanál meleg
vízzel és egy csipet
sóval. A
tojásfehérjéket kemény habbá verjük és a hab egy részét belekeverjük a marcipános keverékbe. Ezután rászitáljuk a
liszt és sütőpor keverékét, összedolgozzuk, majd óvatosan hozzáadjuk a többi
tojáshabot. Egy 16 cm-es tortaformát ki
vajazunk és alufólia segítségével 3 cm-rel megemeljük az oldalát. Ebbe tesszük a tésztánkat, majd előmelegített sütőben 180°C-on 30-35 percig sütjük. Miután kisült és kihűlt, 3 egyforma lapra vágjuk. A megmaradt marcipánt összegyúrjuk 175 g por
cukorral és a
kakaóporral, majd az egészet alufóliába csomagoljuk és félretesszük pihenni. A
vajat jól összekeverjük a gőz fölött megolvasztott
csokoládéval, 2
tojássárgájával, 75 g por
cukorral, egy csipet
sóval és
konyakkal. Az első tésztalapot megkenjük a krémünk harmadával, majd rátesszük a második lapot. Ezután megkenjük krémmel, aztán rátesszük a harmadik lapot és ismét krémet kenünk rá. 30 percig hűtőbe tesszük. A marcipánunk felét kinyújtjuk úgy, hogy egy olyan téglalapot kapjunk, amivel be tudjuk vonni a torta oldalát, majd ha meg van rányomkodjuk a torta oldalára. A marcipán másik felét kinyújtjuk 2-3 mm vastagra, majd 1 cm széles csíkokat vágunk ki belőle. 2 csíkot keresztben elhelyezünk a torta te
tején a többi csíkkal pedig beszőjük a tortánk te
tejét. A megmaradt marcipánból 2 hosszú "gi
lisztát" készítünk amit a torta felső és al
só széléhez nyomkodunk. A végén a marcipánlevelekkel és virágokkal díszítjük.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>