300 ml vizet felforralunk 25 g
cukorral és a
cukor teljes oldódásáig főzzük, majd leszedjük a habját és hagyjuk kihűlni. A
tojássárgáját összekeverjük 2 evőkanál meleg
vízzel és 50 g
cukorral. Jó alaposan összekeverjük. A
tojásfehérjékből vert kemény habhoz hozzákeverjük a megmaradt cukrot, majd óvatosan beleforgatjuk a
tojássárgájás masszába. Ezután a kétféle
lisztet és a sütőport óvatosan belekeverjük a
tojásos keverékbe, majd egy kerek, mély tortaformába öntjük a tésztát. Előmelegített sütőben 200°C-on 25-30 percig sütjük. A
cukorszirupot felöntjük a
konyakkal és a még meleg, kisült tésztát megszurkáljuk, majd meglocsoljuk a cukros
konyakkal. Ezután lefedve pihentetjük. A
tejszín és a
tej keverékét felforraljuk, majd hozzákeverjük a kávéport és az aprított
csokoládét.
vízgőz fölé tesszük és egynemű mázzá melegítjük az egészet, majd belekeverjük a vaníliás cukrot és a
sót. A piskótatésztát összemorzsoljuk, ráöntjük a meleg trüffelkrémet és robotgéppel összedolgozzuk őket, majd hagyjuk kihűlni. Az így kapott tésztát 30 darabra vágjuk és mindegyik koktélcseresznyét beburkoljuk egy-egy darab tésztával, majd golyókat hengergetünk belőlük. Végül a golyókat
csokoládédarában megforgatjuk.
Szerző:
Ízletes receptek Hozzáadom a kedvenc receptjeimhez >>